CÉGVEZETÉS

 

IGAZGATÓSÁG

dr. Keresztes Attila Tamás

igazgatósági tag, az igazgatóság elnöke. Végzettség: jogász Dr. Keresztes Attila Tamás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, filozófia-magyar szakon folytatott tanulmányokat, majd a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogász diplomát. Az ASTRASUN Sola Nyrt jogelődjének alapításától kezdődően, 1998-tól felel a hosszútávú üzleti stratégia meghatározásáért. Figyelme a 2000-es évek közepétől fordult a megújuló energiatermelés felé, ennek megfelelően fokozatosan a Kibocsátó jogelődje gazdasági tevékenységének fókuszába is ezt a területet helyezte. A dr. Keresztes Attila Tamás által meghatározott vállalati stratégia végrehajtásával az ASTRASUN Solar Nyrt. a Leányvállalatok egyedüli tagja lett és olyan tőkeerős vállalattá vált, amely képes a belföldi és külföldi terjeszkedésre egyaránt. A villamosenergia-termelés műszaki aspektusainak megismerése érdekében az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának képzésében vett részt. Angol, német és orosz nyelven beszél. 

 

Kóbor György  

Az igazgatóság tagja. Végzettség: közgazdász Diplomáit a Külkereskedelmi Főiskolán, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte. Tanulmányai után 1996-ban a HUNGEST Hotels Korlátolt Felelősségű Társaság pénzügyi elemzőjeként helyezkedett el. Ezt követően az E.ON Hungária Zrt. értékesítési kontrolling vezetője, később igazgatója, majd a vállalat beszerzésért és értékesítésért felelős vezérigazgató-helyettese lett. Az E.ON Energiakereskedő Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetését látta 8 évig látta el. 2010-től 2016-ig egy éves kihagyással a Magyar Villamos Művek Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyetteseként dolgozott. Évtizedes iparági tapasztalataira tekintettel kinevezték az NKM Nemzeti Közművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság (ma MVM Services Zrt.) igazgatóságának elnökévé. 2018-tól 2021. október 1-ig az MVM Energetika Zrt. (a továbbiakban: MVM) elnök-vezérigazgatói pozícióját töltötte be. Vezetése alatt az MVM teljeskörű energiaszolgáltatóvá vált, az irányítása alatt elkészült új üzleti stratégia implementálásával az MVM ügyfeleinek száma elérte a 8 milliót. Irányítása alatt, az E.On csoporttal együttműködésben kerül sor az ÉMÁSZ és az Innogy Ceska Republica megvásárlására, valamint a horvátországi LNG terminál tulajdonjogának MVM általi megszerzésére.

 

Keresztesné dr. Izsó Krisztina 

igazgatósági tag, az igazgatóság alelnöke. Végzettség: gyógyszerész A Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán diplomázott, majd a Pharmavit Gyógyszer- és Élelmiszeripari Részvénytársaság gyógyszergyárában dolgozott. Ezt követően orvoslátogatói tevékenységet folytatott, később pedig részt vett a Kibocsátó jogelődjének megalapításában társtulajdonosként és ügyvezetőként. Jelenleg is aktívan közreműködik a Kibocsátó operatív irányításában, elsősorban a folyamatmenedzsment és a különféle ágazati tevékenységek koordinálása területén. Francia nyelven beszél. 

 

Nyers Alex 

igazgatósági tag. Producer és karmester. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem után elvégezte a Pécsi Tudományegyetemet. Számos hazai és nemzetközi projektet vezetett, ezek során jónéhány hazai és nemzetközi céggel dolgozott együtt, köztük: Live Nation, Universal Music, Harvey Goldsmith, MMConcerts, Solstice Produkció



Felügyelő bizottság

 

Wessely Vilmos

 a felügyelőbizottság elnöke. Végzettség: közgazdász, okleveles adószakértő, okleveles könyvvizsgáló Wessely Vilmos közel 30 éves tapasztalattal rendelkezik a könyvvizsgálat, az adótanácsadás, a számvitel és a vagyonértékelés területén, illetve több mint 15 éve foglalkozik az informatikai rendszerek könyvvizsgálat során történő alkalmazásának lehetőségeivel. A fentieken túl széleskörű vállalatirányítási tapasztalatot halmozott fel, 1992-től 2021-ig volt a Budapest Consultans Kft. ügyvezetője, illetve 2001 óta látja el az Audit Network Hungary Kft. ügyvezetését. A Magyar Könyvvizsgálói Kamaránál (a továbbiakban: MKVK) PIT, illetve IFRS könyvvizsgálói minősítést szerzett, aktívan részt vesz az MKVK szakmai tevékenységében. 2009 óta az MKVK Informatikai Tagozatának alelnöke, jelentős szerepe volt abban, hogy a könyvvizsgálói képzésben az informatikai rendszerek hivatalosan is a módszertan szerves részéve váltak. Több mint 10 éve vesz részt oktatóként és vizsgáztatóként a könyvvizsgálói képzésben, 2016 óta az Okleveles Könyvvizsgálókat Képesítő Testület tagja. Társszerzője az MKVK kis- és 96 középvállalkozások könyvvizsgálatához készült kézikönyvének. Angolul és németül beszél. 

 

Jung Zsuzsanna

a felügyelőbizottság tagja. Végzettség: közgazdász. Humánerőforrás igazgatóként támogatta a társaság operatív vezetőségét és szerzett több éves tapasztalatot a Pharmavit Rt.-nél, a CHINOIN Gyógyszer és Vegyészeti Termékek Gyáránál és a ZENTIVA Ipari Erőforrások és Fejlesztési Központnál. 2023-ig Disztribúciós Platform Igazgatói pozícióban tevékenykedik a SANOFI Disztribúciós és Logisztikai Központnál. 

 

Haás László

a felügyelőbizottság tagja. Végzettség: közgazdász. A BNP Paribas Hungária Bank és a Kvantum Investment Bank vezérigazgatójaként, az EY Tőke és Finanszírozási Tanácsadás partnereként, a K&H Bank Befektetési Területének igazgatójaként és az Európai Kockázati és Magántőke Társaság igazgatósági tagjaként mind hitelezői és befektetői, mind tanácsadói oldalról tranzakciók sokaságát strukturálta és vitte sikerre kollégáival. A Capital and Credit Partners alapítója és vezérigazgatója.